Clifford D. Simak - A város
Először volt az ember. Aztán az emberek csoportokba tömörültek, közös védelem céljából, és városokat alakítottak ki. A második évezredben az emberek nincsenek már egymásra utalva, mindenki kiköltözik a városokból, már csak az üres lakások, és az emlékek maradnak ott. Meg néhányan, akik nem tudták elfogadni, hogy már más világ van, és olyan, mint város már nem létezik, puszta illúzió. És mivel városok nem voltak, a háborúk is megszűntek, hiszen nem voltak igazi célpontok, hogy mire kéne támadni. És ha nincs célpont, értelmét veszti a harc.
Az utolsó megmaradt embereket próbálja ráébreszteni John T. Webster, hogy ez elég értelmetlen, és lépjenek át az új világba, ahol nem a földművelős, hanem egy modernebb, olcsóbb gazdálkodásforma létezik. És azok jobbak. Ezért a régi technikával előállítottakat nem fogja megvenni senki, pénz nélkül maradnak. A Webster nevet azért említem meg, mert a családja hosszú éveken át nagyon fontos szerepet játszik a történetben, szinte mindig ők azok, akik előrébb viszik a történetet.
A következő fejezetben az ő kései leszármazotta (kb. 6 generációval később) Jerome A. Webster van a történések középpontjában. Sebész. Nagyon sokat tud az agyról, arról híres, hogy olyan agyi betegségeket tudott meggyógyítani, mint senki más. Egy híres könyve is volt erről. Azonban a kor hibája vagy inkább betegsége rá is hat. Mivel már egyáltalán nem léteznek városok, mindenki a saját kis birodalmában él, nem akaródzik neki kimozdulni a világ minden kincséért sem. Azonban egy napon tájékoztatják, hogy a filozófus barátja, Juwain, aki amúgy a Marson lakik, súlyos agybajban szenved. Nincs szállítható állapotban, ezért Websternek kéne elutaznia oda. Próbál a félelme ellen küzdeni. Már majdnem legyőzi, mikor a robotja, Jenkins (akinek nagyon nagy szerepe lesz a történet előrehaladtával) elküldi az érte jött hajót, hogy a gazdája nem akar sehova menni. Így soha nem sikerült elhagynia többet a házát, és a filozófus barátjának a nagy felfedezése homályba vész.
A harmadik fejezetben egy Grant nevű úriember próbál fényt deríteni a "juwaini filozófiára", és kiadja azt a kezéből egy Joe nevű mutánsnak véletlenül, nem sejtve, hogy ezzel milyen nagy hibát követ el. Közben találkozik ennek a kornak a Websterével, Bruce-szal, aki kísérleteket végez. A kutyákat tanítja beszélni. És sikerül is neki! Grant beszél is az első beszélő kutyájával, Nathaniellel. Visszatérve Joe-ra, a mutánsra, nagyon különös egyén. Pikk-pakk képes megjavítani olyan dolgokat, amiket más képtelen, az egyik Websternek például megmutatta, hol a hiba a tervrajzában, (űrhajót tervezett Thomas, amivel igen messze el lehetett jutni) egy-kettőre kitalálta, hogy végződik helyesen a juwaini filozófia, szóval nagyon okos, de ezeket csak szórakozásból csinálja. Például hangyákat elkezdett fűteni, és élelmet biztosítani számukra, így nem merültek téli álomba, hogy így mindent elfelejtsenek, amit addig tudtak. A hangyák egész civilizációt akottak, kiskocsikat építettek, házakat, és földet műveltek. Aztán Joe összetaposta a bolyt. Később Grant újra találkozik a beszélő kutyával, s elmondja neki az ő elméletét: ha az emberek eltűnnének egyszer a világból (1000 meg 1000 év múlva), a kutyáknak kell továbbvinni az ő örökségüket. Nathaniel bólogat.
A negyedik fejezetben a Jupiteren kísérletezgetnek, ahová - hála Thomas Websternek - sikerült elhajózniuk. Átalakították az embereket csellengérekké, akik ott éltek, és a legértelmesebbeknek számítottak, s kiküldték őket a Jupiter viharos, esős, nagy gravitációjú környezetébe. Senki nem tér vissza. Az expedíció vezetője kíváncsi lesz, miért nem tér vissza senki, ezért ő is kipróbálja. Minden megváltozik körülötte, mikor csellengér lesz. A vihart lágy dallamnak, az esőt éltető nedűnek érzi, és többet lát, mint emberi testében valaha is. Nem akar elmenni innen, hiszen megtalálta a Paradicsomot. Ezért nem tértek vissza a többiek sem. De mégis visszamegy, hogy ezt másoknak is elmondja, és mindneki részesülhessen a Paradicsom szépségeiből. Ez szinte az egyetlen fejezet, ahol nincsenek Websterek.
Az ötödik fejezetben Tyler Webster próbálja meggyőzni a kapitányt, hogy mégse mondja el az emberekenek, hogy milyen a Jupiteren, mert akkor eltűnik az emberi faj, minden amit addig felépítettek, minden haladás semmibe vész. Ekkor kerül elő újra Joe, a mutáns, s felhasználva a juwaini filozófiát, megérteti minden emberrel, amit a jupiteri expedíció vezetője érzett a bolygón, ezért majdnem az egész emberiség oda költözik.
A hatodik fejezetben összesen ötezer ember él a földben, teljes kényelemben. Mindenük meglehet, hiszen a Föld évekig milliárdokat látott el, most csak egy pár ezret kell neki. Mellesleg ott vannak a robotok, akik dolgoznak helyettük. Henyélés az életük szinte. Egyre több a beszélő kutya. Bekövetkezett, amit annó Grant mondott Nathanielnek: a kutyák folytatják az emberek munkáját. A kutyák a maguk urai lettek, ha nem számítjuk pártfogójukat, Jenkinst, a Websterek öreg robot szolgálóját. Jon Webster régi birtokukra téved, mert tanulmányt ír a múltról. Amiről úgy gondolja, soha senki nem fogja elolvasni, mivel mindenki már lusta olvasni. Még mint Istenre tekintenek a kutyák az emberekre, akik megtanították őket beszélni, és olvasni. Ebben a fejezetben vetődik fel az egyik kutya, Ebenezer gondolata, hogy a többi állatot is civilizálni kéne. De Webster rájön, hogy ez csak úgy lehetséges, ha az embereket elzárja, hogy a kutyák akadály nélkül építsék ezt ki. Ezért egy régi szerkezet segítségével az emberek köré egy burkot von, maga pedig örök álomba merül egy másik gép, az álomgép segítségével.
A hetedik fejezetben már teljesen az állatok uralják a földet, csak néhány ember van, akik kívül mentek a buroknak, mielőtt azt Joe Webster megcsinálta. Az az új eszme, hogy nem az emberek (a fejezetben webstereknek hívják őket) tanították meg a kutyákat beszélni, hanem hosszú fejlődés után maguktól megtanultak. Csak Jenkins tudja az igazságot, de nem akarja megmondani, mert úgy gondolja, hogy akkor az egész társadalom felbomlik. Még mindig a kutyák segítségére van, amikor csak szükségük van rá. Nem próbálnak a csillagok közé repülni, inkább a dimenziókat és a rossz szellemeket vizsgálják, akik közül egy átkerült egy másik síkról az ő dimenziójukra. Jenkins magában új képességet vél felfedezni, és visszaküldi az alakot, és a megmaradt pár emberrel elmegy egy másik dimenzióba, hogy ne zavarják a kutyák békés társadalmát, ahol senki nem öl meg senkit. Ugyanis az embernek sikerül véletlenül újra fölfedeznie az íjat és a nyilat.
A nyolcadik és egyben utolsó fejezetben az állatok békés világára egy másik világ készül telepedni, mégpedig a hangyák társadalma. Miután Joe széttaposta őket, ragaszkodni kezdtek azokhoz, amiket létrehoztak, ezért gyorsan fejlődni kezdtek, s átprogramozták az állatok robotjait, hogy az ő építkezésükön vegyenek részt.Azok közé bemerészkedik egy kutya, Homer, és egy robot elmond neki mindent. Az egész történelmet, a Webstereket, és hogy egyikük tanította őket beszélni, és Joe-ról is, aki a hangyákat útnak indította, s aki miatt most azok egyre gyorsabban terjeszkednek. Ezt Homer közli Jenkinsszel, aki segítséget kér az alvó Joe Webstertől, mit csináltak ők a hangyákkal. Egyszerű, de hatákony megoldást mondott: édes ennivalót kell nekik adni, lassan ölő mérget belecsepegtetve, s így minél több hangyát megfertőz. Jenkins fontolóra vette, s végül a kutyáknak azt mondta, az embernek sem volt semmi megoldása a hangyák ellen. Azért hazudott, mert akkor megint visszatértek volna az öldökléshez, ami már több, mint tízezer éve eltűnt a Föld színéről. Ezt nem bonthatta fel. Más megoldást kellett keresniük.
