Sciencia-ficcion

Vlagyimir Grigorjev - A bőségszaru

Egy kicsi utcán van egy öreg, kopott plakát egy bőségszaruról. Az egy olyan szerkezet, amibe bemegy a szemét, és javak jönnek ki a másik oldalán. Egy tudós meglátja ezt, és kedvet kap, hogy építsen egy ilyen szerkezetet. Több évig dolgozik rajta, mígnem elkészül a nagy mű. Elviszi egy nevesebb feltalálóhoz, aki néhány napra rá összehívja a tehetősebb kollegáit, hogy nézzék meg a bősérszarut. A többséget meggyőzte a gépezet, mivel tökéletesen működött.
A nézők körében volt egy begyepesedett agyú, mittörődöm ember is, aki meg akarta nézni a bőségszaru inverz (visszafele történő) működését is (mivel olyat is csinált rá bizonyos okokból a feltalálónk). Aztán az beszippantotta a mittörődömöt, a feltaláló ki akarta húzni onnét, de a bőségszaruja őt is beszippantotta, s tönkrement a gépezet. Azóta sem tudták megjavítani. Nem akadt abban a korban olyan jelentős elme, mint ez a feltaláló.

Robert Sheckley - Valamit semmiért

Collins talál egy tárgyat, úgynevezett "Értékesítőt" egy nap a szobájában, amit csak A osztályú besorolással lehet használni. Nem tudja elvinni, nem tudja, mire való, nem tudja (ahogy én se tudom) mi az az A osztályú besorolás. Aztán észreveszi, ha kíván valamit, és megnyomja a készüléken a piros gombot, teljesül a vágya. Mivel ez a férfi lusta, munkakerülő, nagyon megörül neki, kíván mindenfélét: sportkocsit, palotát, személyzetet, táncosnőket... mindet élő emberek csinálják meg neki, mire megnyomja azt a piros gombot. Aztán egyszercsak a gép - amit az elején ki akar dobni, de még fölemelni sem tudja, olyan nehéz - szaladni kezd előle. Aztán elkerül egy telepre, ahol közlik vele, hogy minden kívánságát hitelpontokért teljesítették (neki valami 888 millió hitelegység az egyenlege), és egy bányában kell ledolgoznia azt (napi 50 hitelegységért dolgoznak). Ott egy másik ember megnyugtatja, hogy az első ezer év után már nem is fog neki olyan szörnyűnek tűnni. 120 év? - gondolja Collin. - Nem is él annyit. Vagy talán mégis. A halhatatlanságot ingyen megkapta.

J. G. Ballard - Mindent a fogyasztóért

Philip K. Dick - Előszemélyek

A novella olyan jövőt képzeltet el velünk, ahol az abortusz korhatára 12 év. Tehát ha egy házaspár úgy dönt, hogy egy 5-10 éves gyereket már nem akar megtartani, akkor - hasonlóképpen mint egy magzatot - elküldhet. Akkor jön az abortuszkocsi, és elviszi a gyereket, akiért ha 30 napon belül nem jön valaki, megölik. Merthogy azok még nem emberek, csak "előszemélyek", nincs lelkük, mert nem tudják az algebrát. Aztán az egyik ilyes kisgyerek, aki még nem 12 elveszti azt a lapját, ami bizonyítja, hogy a szüleinek még kell, és nem akarják abortálni, ezért el akarja vinni az egyik abortuszkocsi, de az apja is vele tart - aki egyetemet is végzett, méghozzá matematikus szakon - mert azt állítja, nem tudja az algebrát, tehát nincs lelke. Így próbál harcolni az abortusz korhatárának megemelése ellen. Ugyan magát, fiát és még három gyerkőcöt sikeresen megment, de a kérdést véglegesen nem oldja meg. Hiába a riporter barátja, aki az egészet videóra rögzítette, mindketten tudják, hogy innen nem menekülhetnek soha, akármennyire is akarják. Pedig mennyire bíztatják magukat, de a végén minden reményük szertefoszlik.

Ursula K. Le Guin: Az út iránya

Az eleje igen kusza, az ember még csak nem is sejti, ki a mű E/1-e. Zsugorodik, növekszik, ide megy, oda galoppozik, zsugorodva távolodik. Nem jöttél még rá? Ez egy tölgyfa. Mikor ezt olvastam, teljességgel ledöbbentem. Az író úgy gondolja, nem is mi megyünk, csak azt hisszük, valójában a dolgok növekednek meg előttünk, vagy mozdulnak arrébb (pl. ha egy autó sávot vált, arrébb mozdul az út). A fa oldalakon keresztül panaszkodik az autókról, amik miatt állandóan iszonyú gyorsan kell növekednie és zsugorodnia. Aztán belehajt egy autó és a fa halhatatlan lesz. Ezt jobban megfogalmazni nem tudom. Nekem nem tetszett. Érdekes az ötlet, amit fölvet, hogy nem is mi mozgunk, hanem a tárgyak növekednek-csökkennek körülöttünk, de szerintem nem jól tálalta az egészet.

Anatolij Dnyeprov - Csak kérdezni kell

A fizikusok összejövetelén megáll az ész. Már nem tudják, mi újat tudnak kitalálni, felfedezni. Aztán egyszercsak felmerül a neves Faraday neve, és egy ismerősüké, akit 2. Faraday-nek hívnak. Persze nem ez a neve, hanem Alik, aki most egy kórházban dolgozott. Ő mindig új dolgokat tudott meglátni másoknak tök hétköznapi dolgokban, egész elméleteket döntött össze. A felületi feszültséget is teljesen átértelmeztette mindenkivel. Egy páran tehát bementek a klinikára, ahol Faraday az agysebészeten 'dolgozott'. Megkérdezték hát - egy kis bor társaságában - mivel töltötte eddig Alik az idejét, tett-e valami új felfedezést. És a fiatal fizikus választ ugyan nem adott, de igen titokzatosan kezdett viselkedni. A többiek pedig addig faggaták, míg beszélni nem kezdett.
Egy nyolccsatornás készüléket mutatott a vendégeinek, ami az emberek agyának bioáramait mutatta. Csak azoké különböztek nagyon, akik elvesztették az emlékezetüket. Kis eltérések adódtak a részegeknél, alvó vagy ébren lévő embereknél. Faraday rákapcsolta a többi fizikust a gépre, és az rajzolt nekik egy nagyjából hasonló bioáramsorozatot. Mind kicsit becsíptek. Aztán megkérdezték Alikot, szerinte hol van az emlékezet. Az válaszképp elővett egy emberi koponyát, és rátette a gépre, és az ugyanolyan görbét írt le, mint egy éber ember hullámai.
Hazafele menet a többi fizikus megtagadta, hogy a fiúnak igaza lehetett volna. Hálózati zavaroknak tudták be. Vagy ezzel akarták elhessegetni a bogarat, amit Faraday ültetett a fülükbe.

Clifford D. Simak - Sétálni egy város utcáin

Ernie egy nagyon lerobbant helyen él, nincs munkája, nem ért semmihez, éppenhogycsak megél valahogy. Aztán jönnek a kormány emberei, hogy adnak neki munkát, egy csomó pénzért, és mindössze annyit kell tennie, hogy végigsétál utcákon. Persze a történet homályosabban indít, csak később tudjuk meg ezeket a dolgokat. Valójában azzal kezdik, hogy Ernie panaszkodik, hogy nem szereti a munkáját, és haza akar menni a barátaihoz. Azért kell az utcát járnia, és azért kap ennyi pénzt szinte a semmiért, mert ahol elhalad, meggyógyít minden egyes embert. A környékén is csupa egészséges ember volt, pedig egy iszonyúan mocskos helyen élt. Így találtak rá. Aztán kiderül, azok az emberek csak egy időre gyógyulnak meg. Öt évre rá pedig elkezdenek azok az emberek hullani. Ugyanis a vírus, aminek a hordozója Ernie minden más baktériumot és vírust kiírt a gazdaszervezetből, majd teljesen fölfalja azt. Mikor ez az őt szemmeltartó két személy fülébe jut, az egyik menekül északra a családjával, a másik pedig igyekezett megmenteni Erniet-t. És itt a vége. Nekem tetszett.

Cucui - Körkörös elágazások

A névből nem igazán sikerült rájönnöm, kiféle, miféle, de mivel a történet Japánban játszódik, feltételezem, hogy az író maga is japán. Összesen 6 oldalas kis novella. Van egy férfi, aki szeret egy nőt, de nem lehet az övé, mert csak egy szegény matematikus, és a szeretett asszony nemsoká hozzámegy egy gazdagabb fószerhoz, aki már el tudja őt, és a családját tartani. Aztán ez a matematikus elme egy igen bonyolult egyenlettel írta le, hogyan kettőzheti meg szerelmét. Vonatokra kellett átszállnia bizonyos időkben. A kísérlet a végén meghozza a kívánt eredményt, de nem úgy, ahogy a férfi azt eltervezte: kettő helyett három ugyanolyan nő száll ki a vonatból (vagy szerelvény, nem feltétlenül vonaté). Felmerül benne a kérdés: melyiket válassza? Melyiket küldje örök kárhozatra a pénzeszsák feleségének? Melyik a három közül felesleges? A végén pedig úgy dönt: önmagát is megháromszorozza.

StanisŁaw Lem - Az igazság

A történet egy tudósról szól, aki a diliházban írja meg a történetét, elméleteit.
Az egészet azzal kezdi, amikor társaival már kísérletezgetnek a plazmával, és egy igen érdekes jelenségre lesznek figyelmesek, amit videóra vesznek, és csaknem az életükbe kerül. Megmutatják a felvételeket két biológusnak úgy, hogy nem mondják meg, mikről készültek a felvételek. A biológusok azt mondják, hogy amőbák, amik a nyomásváltozás miatt igen hamar (pár századmásodperc talán) elpusztulnak. (A felvételt igen nagy lassításban játszák le.)
Aztán később - mikor mindenki más nyári szabadságát tölti - a főszereplő és két társa egy újabb kísérletet csinálnak a plazmával - ezúttal jó messziről vezetik le az egészet -. Sikerül egy óriási tűzhernyót létrehozniuk - a főszereplő szerint élőlény - de az elpusztítja a két társat, a főszereplőt éppencsak megpörköli, kijönnek a mentők, a rendőrség, tűzoltók, minden, de addigra a tűzlény már rég eltűnik (a főszereplő szerint az energiahiány miatt). Elmeséli a kísérleteket, és a kimenetelét másoknak (orvosok, rendőrök, ilyesmi) azok viszont azt mondják, hogy hülyeségeket zagyvál a sokk miatt. Szerintük szimplán fölrobbant a plazmától a labor (ahol a kísérleteiket végezték ők hárman, és azelőtt sokan mások). Felveti magában az ötletet a történet során többször is, hogy lehet, hogy a Nap élőlények, és megkérdőjelezi az élőlény fogalmát. Aztán elégeti az írását, amit a kísérletükről írt, hogy aztán újra és újra megírja az - általa annak vélt - igazságot.

Szerintem ebben a történetben az a szép, hogy nem tudjuk meg, ő-e az őrült, vagy igaza van, és tényleg mesterségesen tudtak létformát létrehozni.

Szever Ganszovszkij: Jön az ember

Az elején jó hosszú, szerintem unalmas résszel indít, amiben leírja az élővilágot (elefántok, vízilovak, zsiráfok, tiszta állatkert). Az egyetlen fontos dolog ebben a részben - a történet szempontjából - hogy a vidék legerősebb állata az oroszlán, amitől mindenki retteg. Aztán megismerkedhetünk egy ősember csoporttal, akik tudnak beszélni, csak mindenkiről E/3-ban, és Uc a vezetőjük. Aztán ebből a 'klánból' 3an elmennek vadászni, le is lőnek egy lovat, csak otthagyják, és hanyatthomlok menekülni kezdenek a 'Kóboroknak' nevezett ősemberek elől. Ezek a kóborok nagyobbak, erősebbek, és hülyébbek, mint a másikak, és arról híresek, hogy a magukfajtákkal táplálkoznak. Hosszú futkosás után kettőt megölnek, egy pedig megy riasztani a nőket és a gyerekeket, akik a barlanguknál maradtak, de a Kóborok követik, és a vézna, kicsi, de eszesebbek próbálnak megmenekülni tőlük úgy, hogy bebújnak a két legnagyobb barlangba. Az egyiket földúlják, és megölik az ott lévőket, a másik megmenekül, mert a Kóborok meghallván az oroszlán üvöltését elmenekülnek. Aztán később kiderül, hogy csak az egyik ősember utánozta egy fadarab segítségével az oroszlán hangját. Aztán a maradék ősember útra kel, nehogy megint megtalálják a Kóborok.

"Mögöttük a messzire nyúló lapályt felhők borították. Ömlött az eső, az ismerős erdők és cserjések körvonalai ködbe vesztek. Előttük azonban tiszta kék égbolt ragyogott - úgy tűnt, két időjárás választóvonalán állnak."

Ezt a jelenetet másképpen nem tudtam volna leírni. Szóval mögöttük jégkorszak lett, villámlott, meg hideg volt, előttük viszont napos idő. Naná, hogy arra mentek. És az egésznek a vége: "Elkezdődött az Ember története."

Nekem annyira nem tetszett, a többi ebből a kötetből sokkal jobb.